Ötletmaraton fiataloknak
Tanéven átívelő, a social hackathon módszertanára épülő ifjúsági ötletmaraton. Céljuk, hogy a közép- és felsőoktatásban tanuló fiatalok ne kész válaszokat kapjanak, hanem képessé váljanak környezetük problémáinak azonosítására és saját, helyi megoldások fejlesztésére. A folyamat őszi problémafeltárással és képzésekkel indul, majd egy tavaszi, intenzív kétnapos ötletmaratonban csúcsosodik ki, ahol a diákok mentorok segítségével fejlesztik ki projektjeiket, hogy azok a nyári megvalósítási szakaszba léphessenek.
A program a miskolci és egri ifjúság aktív társadalmi szerepvállalását erősíti egy formabontó folyamatban. Különlegessége, hogy az egyszeri rendezvényen túlmutatva, valódi kompetenciafejlesztést és közösségépítést tesz lehetővé. Megmutatja a diákoknak, hogy van beleszólásuk a jövő alakításába, hosszú távon növelve a kötődésüket és tenni akarásukat.
1. Előkészítés és problémafeltárás (szeptember–december): Bevonással és tudatosságnövelő műhelyekkel kezdenek, miskolci és egri oktatási intézményekben. A műhelyeken a diákok maguk térképezik fel az őket érintő, foglalkoztató kihívásokat. Ebből a közös munkából születnek meg az ötletmaraton fókusztémái.
2. Felkészülési időszak (január–március): A fiatalok képzéseken (költségvetés-tervezés, projektmenedzsment, prezentáció) vesznek részt, amelyeken az ötletek kidolgozásához, megvalósításához szükséges tudást szerezhetnek, fejleszthetik készségeiket. Elkezdődik a szakmai háttértámogatás megszervezése, vállalati, döntéshozói támogatók felkeresése.
3. Ötletmaraton (április): A folyamat csúcspontja egy áprilisi ötletmaraton Miskolcon, egy 2 napos, pörgős fesztivál, ahol a fiatalok mentorokkal, csapatban fejlesztik, majd zsűri előtt prezentálják ötleteiket.
A legjobb ötletek elismerésben részesülnek.
4. Ötletek utánkövetése (május-augusztus): A nyerteseket folyamatos, személyre szabott mentorálással támogatják a gyakorlati kivitelezésben. A stáb kísérésével a diákok valós, fenntartható változást érhetnek el a környezetükben.
Erősödik a fiatalok kötődése és demokratikus tudatossága. A diákok passzív szemlélőkből aktív állampolgárrá válnak. Gyakorlati készségeket sajátítanak el, amelyeket az oktatásban ritkán kapnak meg, de a munkaerőpiacon elengedhetetlenek. A fiatalok megtapasztalják, hogy a véleményük számít, és képesek valós változást elindítani. A közös munka során felismerik egymás értékeit, lebomlanak a sztereotípiák, és sokkal nyitottabb, összetartóbb helyi ifjúsági közösségek jönnek létre.
Az önkéntesség a projekt alapköve. Két szinten vonnak be önkénteseket: 1. Szakmai önkéntesek: Helyi szakembereket, egyetemi oktatókat és civil vezetőket kérnek fel mentornak a felkészülési szakaszra és az ötletmaratonra, illetve zsűritagnak a döntőre. 2. Szervezési önkéntesek: Az ötletmaraton logisztikai szervezésébe (regisztráció, fotózás, posztolás, lebonyolítás), segítőként egyetemi hallgatókat és fiatal felnőtteket vonnak be, gyakorlati tapasztalatszerzést biztosítva.
Kontakt
Dialóg a Közösségekért Közhasznú Egyesület
Jósika Miklós utca 12.1/1
3524 Miskolc
Vissza a pályázati projektekhez