Jótettekkel egy jobb világért

 

Tegyük együtt jobbá a világot – a dm 2016-ban valósította meg először a Jótettekkel egy jobb világért elnevezésű CSR programját. A dm célul tűzte ki, hogy pályázati programmal segíti azokat a szervezeteket, akik jobbá szeretnék tenni a környezetüket. A jó ügyek jó alkalmat adnak az összefogásra, a jótettek pedig további jócselekedetekre ösztönöznek.

Nap mint nap a nagyvilág híreivel kelünk és fekszünk, telefonjainkba zárva karnyújtásnyira van tőlünk az egész világ, jól tudjuk, hogy mi történik bolygónk másik pontján, de vajon észrevesszük azt, hogy mi zajlik a szomszédunkban?

Ismerjük azokat, akik mellett élünk? Mindennapi nehézségeiket, örömeiket?

Egymás mellett lakunk csupán, vagy képesek vagyunk valóban közösségként működni, s egymásra figyelve élni? Hiszen a világ minden szépsége és fájdalma ott lehet a szomszédunkban – csak meg kell látnunk egymást.

 

A dm még inkább a helyi közösségek életének részese szeretne lenni

Nap mint nap sok-sok civil közösség tesz azért, hogy a társadalom ügyeit felkarolják, segítsenek és adjanak. Legyen szó egy-egy szociális projektről, családokat segítő kezdeményezésről, vagy éppen környezetvédelmi programról. A dm most szeretné ezt a segítő tevékenységet megjutalmazni, és a fáradozásokat támogatni. 

A projekt során helyi szervezetek, a dm dolgozóinak és vásárlóinak összefogását szeretnénk elérni egy-egy közös ügy érdekében.

 

Így lesz az ötletből jótett

A dm 2017-ben is olyan projekteket keres, amelyek a környezetükben fennálló kihívásokra reagálnak, s innovatív választ adnak azokra.

Ismer olyan szervezetet vagy projektet, amelynek megvalósulását közösen támogathatnánk? Hívja fel környezetében a figyelmet a dm pályázatára!

Olyan szervezet tagja, amely szívesen venné a dm támogatását a projektjéhez?

A pályázatra olyan civil szervezetek (egyesületek, alapítványok, szövetségek és szociális szövetkezetek) jelentkezhetnek, amelyek bejegyzett székhelye Magyarországon van és megfelelnek a következő feltételeknek: önkéntes alapon szerveződő, közcélú, nem haszonszerzés céljából alakult nonprofit szervezetek.
A 2017-es pályázati kiírás hamarosan elérhető lesz a weboldalon. 

A dm 10 projekt megvalósítását támogatja 2017-ben is 500-500 ezer forint anyagi hozzájárulással, a projektek megvalósulását nyomon követi, nyilvánosságot biztosít nekik.

Top